Menyasszonyi smink

A menyasszony készülődésének kihagyhatatlan része a ruha, a cipő és a frizura kiválasztása mellett sminkjének elkészítése is. A régi időkhöz képest, amikor is a menyasszony saját sminkjét egy kis rúzs és pirosító felkenésével elintézte, ma már kozmetikusok jobbnál jobb ajánlatai közül válogathat az ara.

Natúr vagy csillámló?

A nagy nap előtt érdemes megbeszélni a sminkünkkel kapcsolatos elképzelésünket a kiválasztott sminkessel, sőt akár egy próba sminket is megejthetünk, hogy eldönthessük biztosan ez az e, amit szeretnénk, és ha kell, legyen még időnk átgondolni, ha szükséges változtatni a kinézeten. Választhatunk egészen természetes sminket, mely alig észrevehető, hogy rajtunk van, mégis bájosabbá válik az arcunk tőle. Lehet a sminkünk üde és fiatalos kicsit élénkebb színekkel is, de ez csak akkor fog jól mutatni, ha a ruhánk is beleillik ebbe a képbe. Egy komolyabb sminkkel egészen királynői hatást kelthetünk, egy csillogóval pedig mesébe illőt.

Fontos szempontok

Az első és legfontosabb talán az, hogy felismerhetőek legyünk a sminkkel együtt is. Ne essünk túlzásokba!
Ha eddig kerültük a túl éles kontúrokat, árnyalatokat és rúzsokat, ne az esküvőnk legyen az a hely és idő, amikor ezzel kacérkodunk. Olyan sminket válasszunk, ami kiemeli saját szépségünket, azokra a vonásokra teszi a hangsúlyt, amelyek előnyösek. Ebben sokat segíthet egy profi sminkes. De ha erre nem futja, saját magunk is elkészíthetjük, vagy megkérhetjük egy ügyes kezű barátnőnket, hogy segítsen. Mindenesetre célszerű legalább még egy személynek megmutatnunk az eredményt mielőtt döntenénk. Jobb most egy kicsit több időt szánni erre is, mint később kiábrándultan nézegetni az esküvőn készült képeinket.
A menyasszony sminkje időtálló kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy nagyobb beavatkozások nélkül is ki kell bírnia legalább 12 órát, vagy akár annál is többet.

Ehhez mindenképpen minőségi alapanyagokra és minőségi munkára van szükség. Ha viszont nem zavar, hogy időnként ki kell mennünk egy kis sminkjavítgatásra, hogy végig ugyanúgy nézzünk ki a vendégek előtt és majd a képeken is, akkor ez is megoldható olcsóbban és házilag. Vizsgáljuk jól meg, milyen típusú esküvőnk lesz, mennyire lesz kötött a program és ennek fényében döntsünk. Még egy említést érdemlő dolog a sminkünkről, hogy óvakodjunk a túl fényes, azaz az olajos alapozóktól, púderektől, rúzsoktól, ugyanis a képeken egészen másképp festhetünk, mint élőben.

Célszerűbb a mattabb árnyalatokat alkalmazni, hogy ne verődjön rólunk vissza a fény, és csodálatosan nézzünk ki a képeken is és közelről is.

Képek: Creativ commons licensz Flickr - ajánlókép: Mathew T Rader, 3. sparky 4. David Clow

 

Kövess minket a Facebookon is!